Jelenlegi hely

Amikor nem vagyok önmagam...

Amikor nem vagyok önmagam, nem vagyok Igaz. Hazudok, a legnagyobbat annak akivel a legőszintébbnek kellene lennem. Magamnak.

De miért döntök úgy, hogy megtagadom önmagam?

Mert meg akarok felelni, mert elhittem, elhiszem, hogy nem vagyok elég jó. Mert azt gondolom, az aki vagyok, nem szerethető, és talán, ha más lennék, akkor szeretnének.

Mert nem tetszik az akinek magamat látom, mást akarok látni. Szebbet, jobbat, okosabbat, kedvesebbet. Ezért úgy csinálok, mintha... Mint a rút kiskacsa, aki hattyú akar lenni. Viselkedhet úgy mint egy hattyú, és lesz belőle egy nevetséges kiskacsa, vagy lehet elégedett rút kiskacsa és csillogni fog.

A megfeleléssel az a gond, hogy nincs benne erő. Nincs benne semmi, csak üresség. Felszín, hazugság hegyek amelyek eltakarják azt a csodát, ami mindenkiben egyedi. S mindez nem táplálkozik másból, mint félelemből.

S a félelem lebénít, a félelem elfordít másoktól, az élettől, a mosttól. Lekorlátoz, bezár a saját fejembe, levágja a szárnyaimat, elveszi a fényemet. Megvakít mindarra, ami van s ami lehetne, és csak azt látom amitől félek. Összeköt engem azzal, amitől félek. Így végül az lesz a valóságom.