Jelenlegi hely

A harag törvénye

A szó olyan, mint a méh:

méze és fullánkja van.

Talmud

 

Szinte nincs olyan ember, aki valamiért ne mérgelődne. A harag és a düh a gyenge érzelmi kontroll terméke, és nagyon sok hátránnyal jár: erősen csökken a vitalitás, és a haragvó ember szinte vonzza magához a betegségeket. A harag idegességet idéz elő, aminek eredményeképpen a következő alkalommal már gyorsabban méregbe gurulunk, szívverésünk szabálytalanná válik, vérnyomásunk magas értéket mutat, az izmok tónusossá válnak, rossz lesz az emésztés, alvászavarokkal és fáradtsággal küszködünk, fejfájás vagy migrén alakulhat ki, sőt szívinfarktus sem lehetetlen. A bosszankodásnak, haragnak igen gyakori következménye, hogy rosszkedvűek leszünk, elveszítjük uralmunkat gondolkodásunk és cselekedeteink felett, gyomorfekély és epekő alakulhat ki, ellenálló képességünk meggyengül, és idő előtt kellemetlen, beteg öregemberek leszünk.

 

Azzal, hogy mérgelődünk, valójában mások hibája miatt önmagunkat büntetjük, tudatunk negatív rezgésével önmagunkat gyengítjük, és teljesítőképességünket csökkentjük épp akkor, amikor a legjobb formában kellene lennünk. Senki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy mérgelődjön; a bosszúság csak újabb bosszúságot szül!!!

 

Valójában miért is bosszankodunk?

 

Problémák, körülmények vagy ügyek miatt bosszankodunk, mások miatt és önmagunk miatt. Azért bosszankodunk, mert az életben nehézségek adódnak. Csakhogy mik ezek a "nehézségek"? Akkor emlegetünk nehézségeket, gondot, bajt, problémát, amikor a körülmények nem felelnek meg elképzeléseinknek. De miért nem változtatjuk meg az elképzeléseinket? Ha semmit nem várok el, nincs is okom arra, hogy bosszankodjam. Ugyan miért is? Ebben az esetben ugyanis már semmi nincs bennem, amivel a körülmények konfrontálódnának, ráadásul tudom, hogy a nehézség az élet értelme, miként az iskola értelme a tanulás. A nehézségek ráirányítják a figyelmet valamely tökéletlenségemre, s ahogy tökéletesítem magam, úgy tűnnek el rendre a nehézségek, hasonlatosan ahhoz, ahogy az ok megszüntetésével megszűnik az okozat is.

 

A bosszúság egyúttal agresszió is, s mint ilyen, negatív energia, amely diszharmóniát okoz, ami pedig betegséget idéz elő. Aki bosszankodik, az nem ért egyet az élettelnem fogadja el az életet úgy, ahogy van. Ám teljesen mindegy, min bosszankodunk, azon ugyanis a mi bosszúságunk semmit nem változtat. S minthogy a helyzet az én bosszankodásommal mit sem változott, ezen akár újra bosszankodhatnék!!!

 

Bármin is bosszankodunk, mindig az egészségünkkel fizetünk érte. Megengedhetjük-e ezt magunknak? Megengedhetjük-e azt a luxust, hogy paprikajancsiként ugráljunk, bárki húzza is a madzagot?

 

Aki nem tudja túltenni magát a sértéseken, az nem elég bölcs, és önbizalma is kevés. A sértéssel ugyanis semmi nem változik meg, csupán azt mutatja, hogy a sértegető diszharmóniában él. Inkább segítenem kellene neki, hogy megnyugodjon, ahelyett hogy ugyancsak diszharmonikusan reagálok. Nem is annyira a bosszúság oka a fontos, hanem az a mód, ahogy bizonyos körülményre reagálok, hogy mennyire veszem komolyan, és hogyan tudom feldolgozni.

 

Minden az én beállítottságomtól függ, nem pedig a külső körülményektől!

 

Az emberek különbözőképpen viselkednek, amikor dühösek. Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja. Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk, hiszen az egészet többnyire mi magunk idézzük elő. És egyáltalán ne higgyük, hogy muszáj haragudnunk! Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki a világon nem tud változtatni, csak én magam!

 

Minél gyakrabban és intenzívebben mérgelődöm, annál rosszabb lesz az általános állapotom. A nagy megterhelések hosszú távon negatívan hatnak az egészségre, míg a kisebb bosszúságok többnyire a pillanatnyi állapotra hatnak erősebben. A mérgelődéstől a következőképpen tudok megszabadulni:

 

Minden embert olyannak fogadok el, amilyen, és ráhagyom, hogy megváltozik-e és mikor. Nem mindenki lehet a barátom, de mindenki a tanítóm.

 

Megszabadítom magam minden elvárástól, és hagyom, hogy az élet olyan legyen, amilyen. Amíg ugyanis elvárásaim vannak, kényszerűen újra meg újra csalódni fogok. Közben pedig becsapom magam, mert ha úgy történik, ahogy vártam, nem is vagyok különösebben boldog, hiszen végül is az történt, amit vártam, ám ha másként történik, bosszankodom. Az életnek pedig csak egyetlen lehetősége van, hogy azt csinálja, amit várok, ám ezer egyéb lehetősége, hogy másként csinálja. Természetesen annyiszor mérgelődhetek naponta, ahányszor csak akarok, de nem vagyok köteles!

 

Felismerem, hogy a világon semmi és senki nem bosszanthat engem, kizárólag én magam, viszont csakis én szabadíthatom meg magam a bosszúságtól, éspedig végérvényesen!

 

Ha az emberek gyakrabban fordulnának magukba, ritkábban lennének magukon kívül.